Teilen
"Teljes pályás letámadás“ - következő megálló: Kunsthalle Budapest"
2012-ben Magyarországon valóban lehet egy 80 éves – életművét tekintve lokális kontextusban ismert - konzervatív, „nemzeti értékek“ mellett elkötelezett – belsőépítész a kortárs képzöművészet és kultúrpolitika meghatározó alakja?
A tegnap megjelent, s a Műcsarnok (Kunsthalle Budapest, a magyarországi kortárs képzőművészet meghatározó intézménye) státuszára vonatkozó kormányhatározat értelmében lehet. E szerint Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a jövőben különleges jogkörrel rendelkezhet a Műcsarnok kiállitáspolitikája felett. Több különbözö folyamat vezetett e példátlan helyzet kialakulásához.
A Magyar Művészeti Akadémiát a `90-es évek elején jobb oldali művészeket tömörítö magánalapítványként hozta létre az azóta emblematikus figurává vált, konzervatív, nemzeti érzelmű, tavaly elhunyt „organikus“ építész, Makovecz Imre. A közel 20 évig tevékenységét diszkréten a háttérben kifejtö szervezetet a jelenlegi kormány helyezte az érdeklődés homlokterébe azzal az egyszerű, ám hatásos gesztussal, hogy helyzetét az általa jegyzett új alkotmányban rögzítette, söt bebetonozta. Mit is jelent ez az alkotmányos jogokkal járó, különleges státusz, melyre eddig nem volt példa? A kiemelt jelentöségű szervezet működésére a kormány 2,5 milliárd (!!!!) Ft-ot szán a 2013-as büdzséből, ám a dolog pikantériája, hogy senki sem tudja, mire is irányul e működés valójában. A jelenleg kb. 200 főnyi – főleg a hagyományos képző- és alkotóművészet képviselői közül kikerülő - tagsággal működő köztestület honlapján állásfoglalásként szereplő szöveg (www.mma.hu/allasfoglalas) azonban nem a programról vagy működésük mibenlétéről ad tájékoztatást, hanem határozott politikai állásfoglalás a mai magyar kormány mellett. Saját program híján azonban másutt – nevezetesen a Műcsarnokban – kívánnak programot alkotni. Ám az ambíciózus köztestület számára nem a Műcsarnok jelenti majd az egyetlen terepet. Az aggastyán elnök határozott elképzelései szerint az akadémia beleszólhat majd további kortárs művészeti intézmények, múzeumok vezetői kinevezéseibe is, s a közeljövőben az eddig a – külön erre a célra alapított - Nemzeti Kulturális Alap által koordinált kulturális támogatási rendszer felügyelete is a hatáskörükbe kerül.
A Magyar Művészeti Akadémiának juttatott, már említett 2,5 milliárd forintnyi összeg pedig a kortárs kultúra, a művészeti felsőoktatás, a művészeti intézmények támogatásának egészét tekintve egyszerűen felháborító. (Csak összehasonlításképpen: az 1992-ben alapított, a Magyar Tudományos Akadémia társintézményeként működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves költségvetése 12,5 millió forint, egy kiemelt jelentőségű kortárs magyar művészeti intézmény éves működési költségvetése pedig hozzávetőleg 270 millió Ft.) Mindez azért is problematikus, mert ezzel párhuzamosan a közelmúltban a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézményektől több tízmilliós - a működést nagyban veszélyeztető - összegek kerültek elvonásra, vidéki és fővárosi művészeti szervezetek számára már szerződésben rögzített, megítélt támogatások kerültek zárolásra, kutatóintézetek lehetetlenültek el.
A kortárs művészeti szcéna szempontjából másik, messziről eredeztethető probléma az érdekérvényesítési képesség, konszenzus- és kommunikációs készség teljes hiánya, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a helyzet kialakulhasson. Ezt jól példázza, hogy a jelenlegi botrány középpontjában álló Műcsarnok élére 2 éve politikai kinevezettként került a jelenlegi igazgató. Bár a szakma abban egyetértett, hogy személyében szakmailag tökéletesen alkalmatlan jelölt került pozícióba, kinevezését - s így magát a döntést - mégsem sikerült közös platformra helyezkedve megvétózni. Ez jelzi azt az alapvető hiányosságot, hogy a szakmán belüli, s azon túlmutató kommunikáció gyakorlatait sem kialakítani, sem elsajátítani nem sikerült. Ebböl következik az is, hogy a szcéna nem képes megteremteni a szakmai véleménynyilvánítás adekvát eszközeit, alkalmait és fórumait. A korábbi és a jelenlegi problémák kapcsán eddig a szakmai szervezetek nem formáltak jogot arra, hogy a minisztérium az előzetes egyezteztetésbe őket partnerként bevonja, s így nem is tűnnek megkerülhetetlennek a hivatalos szféra számára. Az utólag megfogalmazott petíciók nyomán sem jött létre eddig hatékony kommunikáció, mert ezek nem érik el a politikai közeg ingerküszöbét. Azonban ne tápláljunk illúziókat: a jelenleg regnáló rezsim hatalmi döntései, s közel sem csak a kulturális szférára korlátozódó „teljes pályás letámadása“ nem hagynak kétséget afelől, hogy itt a párbeszédre irányuló kommunikáció csak kísérlet maradhat. A szélesebb (esetleg nemzetközi) nyilvánosság megszólítása mellett látható és látványos közös megmozdulások járulhatnának hozzá ahhoz, hogy a döntéshozók, a hatalom képviselői tényezőnek tekintsék a kortárs művészeti szférát. Annál is inkább, mivel a probléma túlmutat önmagán, ugyanis a Műcsarnok profiljának és státuszának önkényes megváltoztatása csak egy stáció a szisztematikusan mindent saját céljaira használni kívánó hatalmi mechanizmus működésében.
Mehr Texte von Vtk. Group
 |
|
|
||||||||||
|
||||||||||||
